Ami felbukkan

Talán furcsa így kezdeni egy első bejegyzést.

De nem tudom miről fogok írni.

Nem készítettem témalistát.

Nem terveztem meg előre, miről fog szólni ez az oldal.

Azt sem tudom pontosan, mi lesz a következő írás.

De egyet tudok az érdeklődésem határtalan!

Van, hogy csak felbukkan egy gondolat egy kép.

Egy kérdés.

Valami, amit észrevettem, megfigyeltem.

Valami, ami számomra érdekes.

És elkezdem leírni.

Aztán történik valami.

A gondolat, a meglátás elkezd kapcsolódni egy másikhoz. Az a másik egy harmadikhoz. Egyre távolabb kerülök attól, ahonnan elindultam, és közben valami egészen új kezd kirajzolódni.

Sokszor én sem tudom előre, hová jutok.

És talán éppen ezt szeretem benne.

Nem csupán írni szeretek, hanem azt az állapotot is, ami írás közben létrejön bennem.

Amikor elkezdek írni, valami furcsa módon mintha félreállnék és utat engednék valaminek…

Nem ülök ott előre összerakott gondolatokkal.

Nem tudom, mi lesz a következő mondat.

Nem egy kész, lezárt rendszerből írok, amit csak szépen egymás után szavakba öntök.

Sokszor én sem tudom, mi fog megszületni.

Csak elkezdem.

És ami ezután történik, azt talán éppen ezért szeretem annyira.

Írás közben nem feltétlenül gondolkodom azon, hogy mit gondolok.

Csak írok.

Aztán egyszer csak elkészül valami.

És tulajdonképpen én is akkor olvasom el először.

Ez pedig elképesztően jó érzés.

Mert olyankor nem azt olvasom vissza, amit előre kigondoltam.

Hanem valami olyat látok, ami rajtam keresztül született meg, de közben én magam is most találkozom vele először.

És csak utána kezdek el rajta gondolkodni.

Néha olvasom, és azt mondom:

„Hűha.”

Néha egyszerűen elmosolyodom.

Néha felnevetek, mert meglátok egy összefüggést, amire írás közben egyáltalán nem figyeltem.

Máskor pedig megállok egy mondatnál, és csak nézem egy darabig csendben.

És talán éppen ez az egyik legklasszabb része az egésznek.

Hogy nem mindig tudom előre, mit fogok gondolni.

Az írás mutatja meg nekem.

Talán ezért kezdett érdekelni maga az írás is.

Nem csupán az, amit leírok, hanem az is, mi történik közben bennem.

Néha egészen közel megyek egy gondolathoz.

Megnézem egyetlen apró részletét.

Aztán hátrébb lépek.

És egyszer csak összeáll valami nagyobb kép.

Aztán még hátrébb.

És még távolabbról látok.

Nem tudom előre, mi van a kép szélén.

Talán ezért szeretem.

Mert nem kell előre tudnom.

Felfedezem.

És most szeretném ezeket a gondolatokat, meglátásokat, felfedezéseket megosztani.

Nem kész válaszokként.

Nem azért, mert azt gondolom, hogy tudom, hogyan működik a világ.

Lehet, hogy amit ma gondolok, azt néhány hónap múlva már egészen másképp látom.

És ez rendben van.

Sőt, talán éppen ez érdekel.

Megfigyelni, ahogy változik az, amit látok.

Ezért sem szeretném előre meghatározni, hogy pontosan miről fogok írni.

Lehet tudomány.

Lehet pszichológia.

Lehet az emberi természet vagy az fölötti.

Lehet tudat, lélek.

Lehet technológia.

Lehet AI.

Lehet filozófia.

Lehet élet, halál.

A lehetőségek végtelenek ahogy a világ is.

Lehet valami egészen hétköznapi dolog, ami egyszer csak egy nagyobb kérdéshez vezet.

Nem tudom.
Majd meglátjuk.

És közben szeretném azt is látni, ti mit láttok benne.
Mert lehet, hogy én valamit egészen másképp látok, mint ti.

Lehet, hogy valakiben egy mondat elindít egy teljesen másik gondolatot.
Lehet, hogy valaki nem ért egyet.
Lehet, hogy valaki valami olyat vesz észre benne, amit én egyáltalán nem láttam.

És engem ez érdekel.

Nem feltétlenül az, hogy egyetértsünk.

Hanem az, hogy mit kezd egy gondolattal egy másik ember.

Talán ezért indul el most ez az egész.

Nem tudom még, mi lesz belőle.

És nem is érzem szükségét annak, hogy tudjam.

Csak elkezdem.🌱